Skip to main content
Olvasási idő 2 percOlvasási idő 2 perc

Félreértés lenne azt hinni, hogy az emberi erőforrás végtelen. A növekvő népességnek egyre nagyobb arányát teszi ki az idősebb korosztály. Eközben a pályakezdők egyre nagyobb aránya végez felsőoktatásban, és mégis, a pályakezdők rétege stagnáló vagy akár szűkebb is lehet. Mindez azt jelenti, hogy egyre kevesebb emberből lehet majd pótolni azt a munkaerő hiányt. Az emberi erőforrás tehát egyre szűkösebb, és ezért egyre inkább fontossá fog válni tudatos menedzsment, a megtartás.

Persze a legjobban arra az erőforrásra tudunk hatni, amihez mi magunk hozzáférünk: saját cégünk alkalmazottai.

De miért fontos a megtartás?

Tegyük fel, hogy a gazdaságban egy új, váratlan tényező felbukkanása  – válság, generatív konkurens termékek megjelenése, stb. – azonnali szemléletmódváltást igényel. Ahhoz, hogy erre reagáljanak, elvileg azok lennének a legjobb helyen, akik még a felsőoktatásban tanulnak.

Ugye ismerős, hogy az álláshirdetések gyakran több éves tapasztalatot kérnek? A pályakezdőknek még számtalan gyakorlati skillt el kell sajátítaniuk, amíg munkájukat gyorsan, hatékonyan és kevés hibázással lesznek képesek folytatni. Juniort oktatni viszont több szempontból kockázatos. Egyrészt, amíg híján van a szükséges tudásnak, a munkapróba tesztek eredménye nem mérvadó. Azaz nem tudhatjuk, hogy tényleg a jó embert vettük-e fel az állásra. Másrészt a kapcsolódó készségekből megjósolni a beválást nem mindig helytálló – hiszen csak a kompetenciákat jósoljuk meg, a beilleszkedést, az értékek egyezését például nem, így a megtartás kérdéses. A képzés végén lesúrlódó junior mégis a legnagyobb veszteségek egyike.

A lesúrlódó munkaerőforrást – akár junior, akár senior munkatárs – teljes költségvetése számtalan forrásból áll össze. Az elvesztegetett befektetésekből – onboarding, oktatás -, teljesítménybeli problémákból – , a betanulás közben alacsony teljesítmény okozta hiány, a kiválás okozta hiány -, az új toborzás költségéből, és az új kockázatos befektetésekből. A munkaerő pótlása a megüresedő szerep éves költségvetésének fele, de a lesúrlódás teljes veszetesége akár a pozíció 60-200%-a is lehet.

A munka iránti elkötelezettség és a kiemelkedő munkahelyi teljesítmény alapja a munkavállalók elégedettsége. A CX-Ray eszköze szervezetpszichológiai elméleten alapszik, tudományos eszközökkel validált. Skálázható, szűrhető eredmények, amiből megtudhatod, munkatársaid szerint, mik a valóban égető problémák. Amennyiben kipróbálnád a terméket, írj a hello@cx-ray.com-ra egy emailt, vagy kérj ajánlatot itt

Close Menu

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com