Skip to main content
Olvasási idő 4 percOlvasási idő 4 perc

Esetleírásunk a Benteler-nél

Benteler HR-esei azért fordultak a CX-Ray szakértőihez, hogy hálózatelemző szoftverükkel feltérképezhessék és továbbfejleszthessék minőségügyi osztályuk működését. Mi derült ki ezen felmérésükből? Vajon sikerült elérniük céljaikat? Cikkünkből megtudhatod!

A feladat

Benteler Autótechnika Kft. immáron tizenhetedik éve működik Móron a Benteler nevű német szervezet egyik leányvállalataként. A több mint 140 éves múlttal rendelkező cégcsoport ma jelentős szerepet játszik mind a csőgyártásban, mind az értékesítésben, mind pedig az autóiparban. A magyar leányvállalat elsősorban motorgyárakba szállít különféle alkatrészeket. A Benteler legutóbb harmincadik helyen teljesített a világ autóipari beszállítóinak listáján, 2020-ban pedig az első huszonnégy közé szeretne bekerülni.

Feltehetően a folyamatos fejlődés ezen vágya késztette a szervezet minőségügyi osztályát is arra, hogy igénybe vegye a CX-Ray szervezeti hálózatelemző eszközét. Az említett részleg olyan fontos feladatokat lát el a cégen belül, mint például a vevőkkel és a beszállítókkal való, folyamatos kapcsolattartás. Az osztály húsz munkatársa közül mindazonáltal sokan fiatalok még, és csak nemrég óta alkotnak csapatot. Ezért is volt fontos a vezetőjük számára, hogy lássa: a régebbi tagok miként viszonyulnak az újakhoz, mennyire alakul sikeresen a beilleszkedésük. A csoport tagjainak körében kiemelten fontos a kifelé és befelé irányuló kommunikáció helyénvalósága, a csapaton belüli elfogadás biztosítása és a magas szakmai színvonal fenntartása.

Mindezek mellett néhány nehézség felmerülése is szükségessé tette a munkafolyamatok és a társas rendszerek áttekintését. Részben a kollégák csapaton belüli cserélődése, részben pedig egy új vezetőnek az említett osztály élére kerülése. A munkatársak egymás iránti elkötelezettsége mellett ugyanis felmerült a kérdés: továbbra is fennáll-e az elvándorlás veszélye, amennyiben az egyik csapattag kiválik a csoportból. A HR olyan eszközt szeretett volna adni az új vezető kezébe, aminek segítségével felgyorsíthatják az illető beilleszkedését, s együtt konkrét adatok alapján kezdhetik el az osztály sikeres működéséhez szükséges változtatásokat.

A megoldás

A Benteler HR-esei azért döntöttek a CX-Ray Company Hálózatelemzése mellett, mert egy ingyenes demó keretei között saját maguk tapasztalhatták meg az említett szoftver hasznosságát. A szakemberek ily módon első kézből győződhettek meg arról, hogy milyen típusú és mennyire testhezálló információkat tudnak szerezni a szóban forgó mérőeszköz által. A minőségügyi osztály dolgozói körében a felmérés végrehajtása nem jelentett különösebb problémát. A HR-eseknek csak néhány kérdés értelmezésében kellett kollégáiknak segédkezniük, egyébként könnyen és gyorsan zajlott a kitöltés.

Az eredmény

A Benteler szakemberei szerint a CX-Ray hálózatelemzésének a legnagyobb előnye az volt, hogy látványosan adta vissza az egyes résztvevők közötti kapcsolatokat. Részletesen mutatta meg ugyanakkor azt is, hogy egy vezető miként dolgozott csapatával a felmérés végeztéig. Ez már csak azért is lényeges szerintük, mert a kapott adatok alapján hatékonyan lehet később újrastrukturálni az említett vezető munkahelyi tevékenységét, és a hozzá tartozó részleg kapcsolati hálóját. A minőségügyi osztály ebből a szempontból a következő adatokat kapta eredményül:

  • A csapat az összes modulban benchmark feletti értéket ért el. Mindez arra utalt, hogy a vezetőnek alapvetően egy jól működő munkacsoporttal volt dolga.
  • Amellett ugyanakkor, hogy a csapattagok mindegyik dimenzióban jól össze tudtak dolgozni egymással, sajnos könnyen döntöttek munkahelyük elhagyása mellett. Mindez elkötelezettségük fejlesztését tette szükségessé.
  • Világossá vált, hogy van egy-két olyan kolléga, akire a csapatvezetőnek jobban is oda kellene figyelnie. Róluk korábban csak sejtései voltak, amelyek most beigazolódtak.
  • Kiderült, hogy kik azok a személyek (az ún. véleményvezérek), akik társas befolyásuk és meggyőzőképességük révén új vezetőjük segítségére lehetnek a továbbiakban.

Tanácsadói javaslatok

Benyovszky Tünde, a Bespoke Principles nevű tanácsadó cég alapítója szerint a Benteler esete nagyon ígéretes és érdekes, hiszen összességében egy jól funkcionáló csapatot sikerült beazonosítani. Az új vezető szerencsés helyzetben van, mivel minden feltétel adott számára ahhoz, hogy beosztottaival együtt sikeres munkát végezzen. A jó működés mögött a kapott eredmények és a HR-vezetővel folytatott beszélgetések szerint minden bizonnyal az áll, hogy egy összetartó és erős belső kultúrával rendelkező csapatról van szó. Erre utal a Véleményvezérek modulban megfigyelhető kölcsönös odafigyelések magas száma, a Motivációs kultúra modulban látható tendencia egymás elismerésére és motiválására, a Tudásmegosztás modulban kimutatható hajlandóság az egymástól való tanulásra, valamint az is, hogy mind az információáramlás, mind pedig az együttműködés hálózata sűrűnek mondható.

Ez a jó belső működés és erős összetartás azonban számos veszélyt is tartogat. Az ilyen csapatok ugyanis rendszerint nagyon érzékenyek a változásra. Minden olyan esemény, ami a csoportstruktúra megváltozásával jár együtt, könnyen felboríthatja a belső egyensúlyt (pl. egy új kolléga érkezése megzavarhatja az addigi működést azáltal, hogy az integrálódása miatt újraszerveződnek az egyes munkahelyi szerepek és folyamatok). Az ilyen esetekben jellemzően maga a csapat bír nagy megtartó erővel – hiszen a tagok ragaszkodnak egymáshoz –, így akár már egyetlen kulcsember távozása is instabillá teheti a teamet, s akár egy lemorzsolódási hullámot is elindíthat. Minden egyes távozó személlyel egyre fenyegetőbbé válik tehát a csapat teljes széthullása. Az efféle munkacsoportok esetén persze mindig kérdéses, hogy vajon a teljes cég iránt vagy csak a közvetlen kollégáik felé elkötelezettek-e a tagok?

További veszélye az ilyen teameknek gyakran az is, hogy annak tagjai túlságosan befelé fókuszálnak, csak a saját munkájukra összpontosítanak. A szervezeti életben ez a jelenség ún. silószemléletként lett aposztrofálva. Lehet bármilyen sikeres is egy csapat, ha az nem illeszkedik bele egy nagyobb rendszerbe, vagy nem működik együtt más rendszerekkel (pl. társosztályokkal), akkor ez a szemlélet hosszú távon a hatékony belső működés gátja is lehet. Ebben a helyzetben Benyovszky Tünde szerint a következőket érdemes tenni:

  • Fontos fenntartani a megfelelő toborzást-kiválasztást, és a jövőben is olyan személyeket felvenni a csapatba, akik kulturálisan (is) beleillenek a teambe.
  • Hasonlóan lényeges a megfelelő onboarding, vagyis az új kollégák szociális beillesztése, és arra való tréningezése, hogy átvegyék a csapat legjobb gyakorlatait (pl. az aktív tudásmegosztást vagy a pozitív visszajelzést).
  • Annak érdekében ugyanakkor, hogy továbbra is mindenki értse és értékelje a csapatban elfoglalt helyét, fontos, hogy a munkafolyamatok és a felelősségi körök közösen kerüljenek áttekintésre az új belépők esetén – szükség esetén újradefiniálva őket.
  • Mivel az ilyen csapatok ereje a kohézióban rejlik, a jövőben is lényeges lenne fenntartani ezt az állapotot, és minél nagyobb hangsúlyt fektetni a csapaton belüli szociális kapcsolatok ápolására (pl. csapatépítő tréningekkel).
  • A silószemlélet csökkentésére érdemes a felsővezetéssel és a társosztályokkal együttműködve stratégiai workshopokat tartani. Ezek célja az lenne, hogy a team tagjai átlássák: miként hat az ő munkájuk más osztályok munkájára – és fordítva.
  • Ennek érdekében azt is érdemes szemléltetni és kihangsúlyozni, hogy a cég fejlődéséhez és sikereihez hosszú távon elengedhetetlen az egyes osztályok közösségi hozzájárulása és egymással való kooperációja.
  • Tanácsos volna mindazonáltal a szervezeten belüli networkinget is megerősíteni olyan közösségi eseményekkel, rendezvényekkel, nyílt napokkal és csapatépítésekkel, amelyeken szervezeti egységeken átívelő kapcsolatok alakulhatnak ki.
  • Abban az esetben ugyanakkor, ha a cégen belül más teameknél is megfigyelhető a silószemlélettel párosuló belső kohézió, megfontolandó egy céges szintű elkötelezettségi program indítása is abból a célból, hogy a munkavállók ne csak saját csapatuk és feladataik iránt legyenek elköteleződve. A közös céges siker élvezzen inkább prioritást!

A hálózatelemzés egy digitális szervezetdiagnosztikai eszköz, ami olyan csapaton belüli folyamatok láttatására is alkalmas, amik a formális hierarchián túlmutatnak, ezért általában rejtve maradnak és vizsgálatuk sem lehetséges.A CX-Ray eszköze egyedi, digitális szervezetdiagnosztikai eszköz a jövő vezetőinek, sokrétű, de könnyen használható, intuitív eredményfelülettel. Hozz megérzések helyett tudományosan megalapozott adatvezérelt szervezeti döntéseket! Amennyiben kipróbálnád a terméket, írj a hello@cx-ray.com-ra egy emailt, vagy kérj ajánlatot itt

Close Menu

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com