Skip to main content
Olvasási idő 2 percOlvasási idő 2 perc

Nemrégiben újra elővettem az egyik kedvenc videómat, ami sokszor elgondolkodtatott. Hogy jön létre egy mozgalom (nem a szó politikai értelmében)? Miért követünk másokat? Kiből lesz véleményvezér? És hogyan vegyünk rá másokat hogy kövessenek minket.

A film nagyon jól bemutatja ezt a végtelenül emberi jelenséget. Kell valaki, egy véleményvezér, aki félelem nélkül kiáll és elkezd csinálni valamit. Bármit. De ahogy azt csinálja, tele van energiával és lendülettel. Kell egy második valaki, aki felbuzdulva az előző látható, feltűnő aktivitásán melléáll és utánozza, kiegészíti azt. Két ember még nem tömeg, de már több mint az egy őrült, aki elszántan teszi amiről meggyőződése hogy tennie kell. Ez már elég megnyugtató, hogy a harmadik is csatlakozzon és három ember még nagyobb biztonságot ad az eddig vonakodóknak. És elindult a mozgalom, tele energiával, tettrekész szorgos emberekkel, akik végtelenül jól szórakoznak.

A fenti példa megjelenéséhez nem kell őrült fesztiválokra menni. Bármilyen emberi csoportban megjelenik, és jól megfigyelhető munkahelyi közösségekben.

Egykor túlélésünket szolgálta, hogy megfigyeltük hogyan viselkedik a csoport, melynek tagjai vagyunk, és felvettük azt a viselkedést.

Ha mindenki fejvesztve rohan egy irányba akkor nem kérdőjelezzük meg a többiek döntését. Felvesszük mi is a tempót, mert esély van rá, hogy ragadozó elől menekülnek társaink. Ennek korunkbeli szórakoztatóbb megjelenési formája, ahogy az utcai büféknél ott alakulnak ki még nagyobb sorok, ahol már sorok vannak.

A mintakövetés ösztönös és jól felfogott érdekünk, még akkor is, ha divatos “nem úszni az árral”.

A mintakövetéshez viszont nem elégséges a mintaadó. A mintaadó személye, csoportban betöltött szerepe fontos. Egy véleményvezér, ha elkötelezetten nekiáll tenni valamit, gyorsan megtalálja az első pár követőjét, akikhez lavinaszerűen egyre többen csatlakoznak. Legyen szó itt akár egy új projekten való éjszakába nyúló munkálkodáson, vagy egy erős véleményen. Ahogy nő a követők tábora úgy csatlakoznak egyre többen és többen ahhoz. Azok, akik vonakodtak, de a csoport nyomás hatására beadják derekukat végül, sokszor tudattalanul de a véleményüket is megváltoztatják a tevékenység kapcsán. Elvégre, ha ők is csinálják, akkor az olyan rossz nem lehet.

Összefoglalva, egy recept a teljesítményhez:

  • Végy egy elkötelezett véleményvezért!
  • Adj hozzá pár adag első követőt!
  • Dőlj hátra és figyeld a reakciót!

Ha pedig nem vagy biztos abban, hogy kik lennének a legalkalmasabb személyek a véleményvezér szerepkörre, használj CX-Ray-t.

A teljesítményértékelési rendszer nélkülözhetetlen információkat szolgáltat prémiumok elosztásához, visszajelzéshez, egyéni fejlesztési tervekhez és karriertervezéshez. Ezzel szemben egy rossz rendszer konfliktust, helyrehozhatatlan károkat, lemorzsolódást okoz! A CX-Ray eszközével a munkatársakkal közösen egyeztetett célok átláthatóak, mérhetőek, értékelhetőek lesznek. A szervezeti célok a munkavállalók egyéni céljaikká válnak a rendszer használatával. Emellett több HR folyamatot is automatizál, könnyen kezelhető, szakmai riportokat biztosító platformot kínál. Amennyiben kipróbálnád a terméket, írj a hello@cx-ray.com-ra egy emailt, vagy kérj ajánlatot itt

Close Menu

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com