Skip to main content
Olvasási idő 3 percOlvasási idő 3 perc

2021 novemberében indítottuk el pályázatunkat, aminek során a ‘Jövő Vezetőit’ kerestük. A Jövő Vezetője Díjjal olyan vezetőket szerettünk volna megjutalmazni, akik a vezetés emberi oldalát tartják szem előtt. Mi úgy gondoljuk, a jó vezetőt nem csupán szakmai kiválósága, hanem emberiessége is definiálja. A díj keretein belül olyan közép-, és felsővezetőket ismertünk munkájukért, akik kimagasló szakmai helytállásuk mellett emberi oldalukat is fejlesztik csapatuk érdekében.

A Jövő vezetője díjat olyan vezetőknek adtuk át (akár lehet közép, akár felsővezető is), aki előremutató gondolkodásukkal, empátiájukkal, digitális és újszerű megoldásaikkal, csapatának motiváló vezetésével kitűnnek és példát mutatnak.

Egy olyan turbulens és kétségekkel teli időszak után, amely a hátunk mögött van, különösen fontosnak tartottuk a sikeres szervezetek és vezetők megjutalmazását. Óriási számban kaptunk jelöléseket, aminek nagyon örülünk. Több, mint 200 vezetőt jelöltek az első Jövő Vezetője Díjra! 

 

 A kiválasztási folyamat során a jelölt vezetők csapatával beszélgettünk első körben mi,  CX-Ray munkatársai, majd a második fordulóban szakmai zsűrink. Szakmai zsűrink tagjai olyan vezetők akik elért eredményeiknek és szakmai kiválóságuknak hála megalapozott döntést tudnak hozni és hitelesen tudják képviselni a díjat magát. Svéda Dóra a Coachingcentrumtól, Pósfai Gábor az osztrák Decathlontól, Patai Zoltán a Foodpanda ex ügyvezetője, valamint Hári Péter a CX-Ray képviseletében. 

CX-Ray, Jövő vezetője díj, díjazottak

Minden egyes interjú óriási élményt nyújtott számunkra, fantasztikus volt megismerni ennyi jó vezetőt. Az interjúk egytől egyig olyan kivételes felettesekről számoltak be, akikkel valóban öröm együtt dolgozni. A jelölt vezetők stabil szakmai tudásuk mellett érzékenyek, empatikus, segítőkészek és jól reagálnak a kollégák nehézségeire. Rengeteg szívmelengető történetet hallottunk olyan vezetőkről, akik gyakran nehezen működő szervezeteket reformáltak meg, gazdasági hasznot termeltek a legnehezebb időkben is és kollégáik életet változtatták meg. 

Éppen ezért igazán nehéz is volt a választás. De a kiválasztási folyamat végén, az utolsó meetingen, a zsűri mégis egyhangúan tudott döntést hozni azt illetően, hogy a rengeteg elképesztően helyt álló vezető közül kik azok, akik a díjat 2022-ben megkapják.

Kisvállalati kategóriában Kövesdi Gábor, a Reggant Consulting Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója kapta a Jövő vezetője elismerést. Gábor igazi álmodó, akitől viszont a megvalósítás sem áll távol. Rengeteg projekt aktív résztvevője, megalkotója. Kollégái az interjúk során őszinte elismeréssel és szeretettel beszéltek róla. Gábor kapcsán a gondolat, ami igazán kiemelte őt az volt, hogy fő célja az, hogy a körülötte lévő világot jobbá tegye. És ez sikerül is neki.

 

CX-Ray, Jövő vezetője díj, Kövesdi Gábor

 

A középvállalati kategóriában Palásti György, a Grafton Recruitment Kft. ügyvezető igazgatója győzedelmeskedett. György példaértékűen bánik a felhatalmazás eszközével és az emberközpontú vezetés van fókuszban. Teljesen új kultúrát hozott be a szervezet életébe. Ahogy kollégái mondták, egyszerűen nincs rossz ötlet számára. Minden inputot meghallgat, kérdéseket tesz fel, közös megbeszélés tárgyává teszi. Ez mind a kreatív energiáknak, mind a csapat dinamikájának jót tesz. A saját ötleteit is így kezeli, teljesen elfogadja, ha a többség nem ért vele egyet. Vezetői sikerét az is jól mutatja, hogy a COVID alatt is képes volt óriási gazdasági sikereket és növekedést elérni. 

György jelölése azért is volt különleges, mert a csapatának tagjai a végsőkig titokban tartották előtte, hogy jelölték. György a díjátadóra úgy érkezett, hogy magáról a díjról sem tudott. Ez is jól mutatja azt, hogy kollégái mennyire kedvelik őt és mennyire szerették volna, ha tudja, elismerik minden erőfeszítését.

CX-Ray, jövő vezetője díj, Palásti György

A nagyvállalati kategóriában pedig Zima Zsófia, a Bonduelle HR igazgatója nyerte el a díjat. Zsófia is mind bír azokkal a tulajdonságokkal, ami az összes jelöltről elmondható. Vagyis empatikus, ember fókuszú, segítőkész szakmai és személyes szinten is. Ezen felül viszont Zsófia szabadidejét sem sajnálva segít és lép közbe, ha szükséges. Szívügye az egészségtudatos életmód, a Bonduelle CSR programjai mind ezzel a céllal születnek. Ám ez nem csupán a külvilág felé közvetített érték, hanem internalizálva is van a szervezetben. A Zsófia vezetése alatt bevezetett egészségbiztosítási csomag rendkívül széleskörű és teljesen egyenlő. Vagyis mindenki ugyanazt a csomagot kapja, legyen akár felső vezető, akár gyári munkás. Az aktualitásokra is gyorsan reagál és példamutatóan jár el. Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásakor erőfeszítést és szabadidejét nem sajnálva segített az ukrán kollégáknak, akármiről is volt szó. 

CX_Ray, Jövő vezetője díj, Zima Zsófia

Megtiszteltetés számunkra, hogy a jelöléseken keresztül ennyi nagyszerű vezetőt és történetet ismerhettünk meg. Jól rávilágított a verseny arra, hogy mennyire sokat is jelent egy jó vezető a kollégák számára. Erről részletesen itt írtunk korábban.

Leave a Reply

Close Menu

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com