Skip to main content
Olvasási idő 3 percOlvasási idő 3 perc

Nagyobb csapat, több tudás, hatékonyabb profittermelés. Mégis gyakori kérdés: hogyan csináljunk csapatot munkacsoportunkból? Hogyan segíthetjük elő együttműködésüket, közös munkájukat? Mitől jó egy csapat?

Csapatban dolgozva többet érhetünk el, mint egyedül. Ezt régóta tudjuk. Nem hiába vadásztak őseink falkába verődve, nem véletlenül alakultak ki lakóközösségek, falvak, családok és törzsek. A közös működés alapvető előnyökkel jár. Ezek alapján az egész több volna, mint a részek összessége? Ez az elv egyszerűen alkalmazható a csoportdinamikára és a munkahelyi csapatokra is. Ugyanakkor ahogy egy osztályból nem lesz osztályközösség egyik napról a másikra, úgy tíz-húsz munkavállalóból sem lesz rögtön csapat. Vagyis olyan közösség, mely közös célért tevékenykedik, funkcionálásában pedig különböző folyamatok, valamint együttműködés figyelhető meg ─ szakmai és szociális szinten egyaránt. Ezek kialakulása idővel és befektetett energiával jár.

Mitől lesz egy csoportból jó csapat?

Egy hatékonyan működő csapatnak rendelkeznie kell egy közös céllal. Ezt a célt mindenkinek ismernie kell. Ahhoz, hogy motiválni és támogatni tudjuk csapattagjainkat, fontos tudniuk, hogy miért küzdenek. Hogy mihez járulnak hozzá munkájukkal és milyen célok elérése felé haladnak. A vállalat vízióját lépésről lépésre lebontva konkrét lépéseket tudunk meghatározni. Ezek egyértelmű és közös végpont felé haladó feladatok. Kijelölésükkor fontos, hogy az adott lépés mérhető legyen. Mit értünk ez alatt? Tudjuk azt, hogy honnan indultunk, hová szeretnénk eljutni és hol tartunk most. Ugyanakkor fontos, hogy az elvárások teljesíthetőek  és reálisak legyenek.. Az embereket motiválja az értelemmel teli célok elérése, az elégedettség és a hasznos munka érzete, így ha kompetensnek érzik magukat, hatékonyabban végzik el feladataikat. A közös vízió lépéseihez elengedhetetlen a határidők kijelölése. Ezek a mérföldkövek segítik fenntartani a motivációt, a kisebb sikerek ösztönöznek a további kihívások leküzdésére.

A hatékonyságot megkönnyíti az erős, határozott struktúra. A csoportok összetétele, tagjainak száma, az optimálisan megtervezett feladatok és folyamatok, illetve az olyan normák kialakítása, melyek támogatják a hatékony munkavégzést, az elköteleződést, és akadályozzák a negatív viselkedésformákat, ezek mind-mind segítik a produktivitást. Egy előre meghatározott rendszerben, nem túl szoros, de egyértelmű keretek között nemcsak a folytonos haladás és fejlődés lehet adott, de a kreativitás is szárnyat bonthat.

Az innovatív ötleteket, a folytonos megújulást a sokszínűség is biztosítja. Minél színesebb a csapat, annál több tudást és nézőpontot foglal magába, melyeket megosztva újabb és újabb ötletek születhetnek. Egy olyan szervezetben, ahol támogató a kultúra, valamint befogadó és érdeklődő a munkacsoport, ezeknek az ötleteknek könnyű hangot adni.

Enyém, tiéd, miénk

Egy hatékony csapat egyik legnagyobb fegyvere a birtokolt információ, s annak dinamikus áramlása. Nagyon gyakran egyes csoporttagok olyan fontos információval rendelkeznek, mellyel társaik nem. Ez fakadhat abból, hogy más-más területen specialisták, vagy mert fizikailag más helyen dolgoznak, illetve új belépők ─ esetleg mindegyik. Ezek az információk márpedig nem szolgálnak igazi értékkel, hacsak nincsenek megosztva a csapat többi tagjával. Az információmegosztás így kritikus pontja a hatékony együttműködésnek: viszonyítási alapot biztosít a teamnek, megkönnyíti a döntéshozást, segít különböző nézőpontból megérteni egy-egy történést vagy viselkedést, és nem utolsó sorban nagy mértékben hozzájárul a teljesítmény növekedéséhez is.

Egy hatékonyan működő csapat kialakult “mi” tudattal, közös identitással rendelkezik, így a tagok saját magukat a közösséghez tartozóként definiálják. Nagy létszám esetén azonban nehéz ezt az állapotot elérni, gyakran előfordul a fragmentálódás és a közös identitás hiánya. A csapattagok kisebb közösségekbe tömörülnek, így elveszik a közösség érzete. Kialakul a “mi” versus “ők” jellegű gondolkodás, mely belső viszályokhoz, konfliktusokhoz, az együttműködés hiányához vezethet. Mivel az alcsoportoknak nem áll érdekében közösen dolgozni, így elhallgathatnak egymás elől lényegi információkat, jelentős problémákat, fontos kérdéseket.

Egy produktív team tehát közös céllal és identitással rendelkezik, munkafolyamatai meghatározott struktúrában, de szabadon mozogva valósulnak meg, tagjai sokszínűek, rugalmasan alkalmazkodóak, a munka konextusa támogató, információmegosztásuk pedig rugalmas és dinamikus. Ezen szempontok szem előtt tartásával és támogatásával növelhetjük a teljesítményt és elérhetjük, hogy  munkavállalóink emberek csoportjából igazi csapattá fejlődhessenek.

A hálózatelemzés egy digitális szervezetdiagnosztikai eszköz, ami olyan csapaton belüli folyamatok láttatására is alkalmas, amik a formális hierarchián túlmutatnak, ezért általában rejtve maradnak és vizsgálatuk sem lehetséges.A CX-Ray eszköze egyedi, digitális szervezetdiagnosztikai eszköz a jövő vezetőinek, sokrétű, de könnyen használható, intuitív eredményfelülettel. Hozz megérzések helyett tudományosan megalapozott adatvezérelt szervezeti döntéseket! Amennyiben kipróbálnád a terméket, írj a hello@cx-ray.com-ra egy emailt, vagy kérj ajánlatot itt

Close Menu

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com