Skip to main content
Olvasási idő 2 percOlvasási idő 2 perc

Redbridge Consulting két tanácsadója: Bálint Ákos és Vereczkei Brigitta azért vette igénybe a CX-Ray hálózatelemző mérőeszközét, hogy hatékonyabban tudja támogatni vele az UBM Csoport szervezeti szintű változásait.

A feladat

Az UBM Csoport egy fehérjehordozók, gabonafélék és takarmánynövények mezőgazdasági nagykereskedelmével foglalkozó vállalat, amely már 1996 óta van jelen mind a hazai, mind a külföldi piacon. A pilisvörösvári székhelyű szervezet alapítása óta nagy hangsúlyt fektet a cég családias légkörének megőrzésére. Ez a pozitív attitűd az ügyfelekkel és a munkavállalókkal kialakított kapcsolatok emberi oldalának aktív ápolásában is megmutatkozik.

Az elmúlt három év mindazonáltal komoly változásokat hozott az UBM életébe: több új takarmánykeverő és premix üzemmel is kibővült a cég. Ennek következtében nemcsak, hogy megsokszorozódott az ott dolgozók addigi létszáma, de a kereskedés mellett a gyártás is alapvető munkafolyamattá vált. Ezen rendszerszintű változás természetesen professzionális támogatást tett szükségessé mind a szervezeti működés továbbgondolásában, mind pedig egy, az egész vállalat működését befolyásoló, informatikai megoldás bevezetésében. Az UBM menedzsmentje pontosan ezért: a vállalatirányítás átformálásának és a menedzsment fejlesztésének reményében kereste fel a Redbridge szakértőit.

A megoldás

Mikor a cég alkalmazottai – az új vállalatirányítási rendszer bevezetését követően – képessé váltak arra, hogy átalakult munkafolyamataikat egészében is átlássák és működtessék, a tanácsadók úgy döntöttek, hogy igénybe veszik a CX-Ray automatizált hálózatelemző szolgáltatását. Ennek indoka egyrészt az volt, hogy az egyik szakember igen sokat foglalkozott korábban a szociometria eszköztárával, így jó megoldásnak vélte annak alkalmazását. Másrészt a tanácsadók egyetértettek abban, hogy az UBM-en belül eleve meglévő és újonnan létrejött bizalmi kapcsolatok végső soron teret engedtek egy ilyen átfogó vizsgálatnak.

Mindezek mellett valószínűleg a dolgozók igen magas szintű elkötelezettsége és határozottsága eredményezte a mérőeszközhöz tartozó kérdőív 100%-os kitöltöttségét. A bevont munkatársak közül ugyanis mind a százhatvanan részt vettek az elemzésben!

Az eredmény

A szakemberek elmondása szerint a CX-Ray által kifejlesztett hálózatelemzés három szempontból is hasznosnak bizonyult az említett változásmenedzsment során. Egyrészt teljesen átláthatóvá, s így könnyen értelmezhetővé tette a szervezet formális és informális kapcsolatrendszerét. Ennek köszönhetően nemcsak a munkahelyi hálózatok elméleti kockázatait tudták megbecsülni, de azon kulcsvezető kiesésének következményeit is megoldani, aki a projekt futása közben hagyta el a vállalatot.

Másrészt a szóban forgó módszertan abból a szempontból is alkalmazói előnyére vált, hogy letisztultságánál fogva Hihetetlenül természetesnek bizonyult. A workshopokon nem kellett a szoftverről beszélni. Lehetett a lényegi kérdésekről.”. Mindehhez szervesen kapcsolódott az eszköz harmadik erőssége. Nevezetesen az, hogy felhasználóbarát felületével és azonnali alkalmazhatóságával rengeteg időt és energiát spórolt meg a Redbridge számára – egy saját szociometriai mérőeszköz igen költséges kifejlesztése helyett.

Mindezek miatt talán nem meglepő, hogy a tanácsadók CX-Ray által támogatott munkájának köszönhetően többek között:

  • ügyfelük számára tudatosabbá és kezelhetőbbé vált a szervezet aktuális állapota,
  • a rendszer által biztosított személyes visszajelzések beépültek az éves teljesítményértékelésekbe és külön figyelmet kezdtek fordítani a kulcsembereikre is,
  • több területen is konkrét szervezeti változások indultak el (pl. osztályok olvadtak össze, komplett szervezet egységek alakultak át),
  • valamint a menedzsment újragondolta a vállalatirányítás kommunikációs fórumait, azok résztvevői körét és napirendjét.

A tanácsadók véleménye szerint – a projektekben szerzett tapasztalatok alapján – az ilyen és efféle hálózatelemző módszereknek minden egyes vállalatban alapvető mentálhigiénés eszközöknek kellene lenniük.

A hálózatelemzés egy digitális szervezetdiagnosztikai eszköz, ami olyan csapaton belüli folyamatok láttatására is alkalmas, amik a formális hierarchián túlmutatnak, ezért általában rejtve maradnak és vizsgálatuk sem lehetséges.A CX-Ray eszköze egyedi, digitális szervezetdiagnosztikai eszköz a jövő vezetőinek, sokrétű, de könnyen használható, intuitív eredményfelülettel. Hozz megérzések helyett tudományosan megalapozott adatvezérelt szervezeti döntéseket! Amennyiben kipróbálnád a terméket, írj a hello@cx-ray.com-ra egy emailt, vagy kérj ajánlatot itt

Close Menu

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com