Vidanet Zrt. a legjelentősebb magyarországi és regionális telekommunikációs vállalatok közé tartozik, több szolgáltatási területen működve, több mint 80.000 ügyfelet szolgál ki. A cég dolgozóinak létszáma közel 80 fő. Céljuk a folyamatos technológiai fejlődés és a szolgáltatási területek bővítése, annak érdekében, hogy mindig kifogástalan minőségű telekommunikációs, kábeltévé és internet szolgáltatásokkal álljanak ügyfeleik rendelkezésre. Ennek érdekében a technológiai fejlesztés mellett nagy hangsúlyt fordítanak a szervezet fejlesztésére is, mert hitük szerint csak a legjobban képzett és motivált, boldog emberek tudnak olyan kiszolgálást nyújtani, ami az ügyfeleik elégedettségére is szolgál.

A fenti gondolatok jegyében a vezérigazgató online talált a CX-Ray-re, majd regisztrált a honlapon. A cég a pénzügyi eredmények tekintetében sikeres vállalatnak mondhatja magát. Nem szembesültek jelentősebb szervezeti problémával, ami esetleg sürgős beavatkozást igényelt volna, nem ez volt a motiváció.

“Mégis azt gondoljuk, hogy mindig lehet mindent jobban csinálni. Ehhez hasznosak a ‘független szemek’, eszközök, mint például a CX-Ray.”

Természetesen folyamatos fejlődés van a cégben, ami mellett a cég menedzsmentjét egy egészséges kételkedés és kiváncsiság jellemzi.

“Sikeres vállalatot vezetünk, jók az eredményeink, de nézzük meg, talán lehet még jobban csinálni. A ‘legrosszabb’, ami történhet, hogy azt az eredményt kapjuk,  amit látni szeretnénk.”

Ezenkívül érdekeltek voltak abban is, hogy különböző előzőleg rögzített céges értékeket ki lehet -e mutatni a CX-Ray-jel.

Tesztként elvégeztek egy CX-Ray Team Hálózatelemzést, majd az így szerzett kedvező tapasztalatok után a CX-Ray Company Hálózatelemzést is.

A Team Hálózatelemzés kérdőívek kiküldésekor olyan vezető és szakértő  munkatársakat (pl. termékmenedzser, vezetők) kértek fel a kitöltésre, akiknek tevékenysége, látásmódja közvetlen hatást gyakorol a cég életére, befolyásolják az üzletet. Valójában egy mesterséges teamet raktak össze, akiknek muszáj együttműködni. Úgy érezték ennek van jelentőssége, hiszen náluk kritikus, hogy valóban együttműködnek-e.

A CX-Ray Company Hálózatelemzésbe a vállalat valamennyi dolgozója mellett bevonták azokat a stratégiai partnereket is, akik a cég mindennapi működésében fontos szerepet játszanak.

A CX-Ray Team Hálózatelemzés kitöltéséhez összesen 2 napra volt szükség, a CX-Ray Company Hálózatelemzés kérdőívet megközelítőleg 2 hét alatt töltötték ki. Annak ellenére, hogy nagy hangsúlyt  fektettek a  kommunikációra, nem tették kötelezővé a kitöltést. Ennek ellenére mindkét felmérés közel 100 %-os kitöltöttséggel zárult.

Az eredmények megerősítették a várakozásaikat, a CX-Ray eszközeinek köszönhetően vizuálisan is kirajzolódott előttük a vállalat kapcsolatrendszere, ami jelentős részben olyan, mint amit gondolnak magukról.

Kiemeltek azonban egy esetet, amikor az egyik kritikus pozícióban lévő munkatárs viselkedése megváltozott így ennek okát és összefüggéseit keresték. A Company Hálózatelemzés eredményei itt is igazolták a feltételezéseket. “Amit gondoltunk, az láthatóvá és kimutathatóvá vált.” “Azt kerestük, hogy melyik oldal rontotta el, mit gondol a helyzetről a szervezet, egy olyan emberről, akinél kiemelten fontos, hogy a kifogástalan szakmai felkészültség mellett az együttműködésben, kapcsolatokban is rendben legyen minden.” Az eredményekből kimutatták, hogy sajnos a munkatárs a korábbiakhoz képest elszigetelődött, beszűkültek a kapcsolatai, így ezt a helyzetet egy nehéz folyamat mentén, de végül mindenki számára megnyugtatóan sikerült kezelni.

Szolgáltatott olyan eredményt is a felmérés, amikor a feltételezéseikhez képest ellentétes eredménnyel szembesültek.  Egy szintén kritikus pozícióban dolgozó munkatársról azt gondolták, hogy elsősorban szakmai kvalitásai vannak, az együttműködésben van még fejleszteni való.  Ennek ellenére az eredményekből kiderült, hogy rosszul ítélték meg, hiszen a szervezeti ábra alapján az egyik legkiterjedtebb hálóval rendelkezik, nagyok a kapcsolati számai, ám nem ez nem látszik a vezetés számára. Vele kapcsolatban is a CX-Ray által szolgáltatott eredmények alapján haladtak  tovább.

A két kiemelt eset mellett számos megerősítést kaptak, a “röntgenfelvétel” a várakozásoknak megfelelő egészséges képet mutatott.

“A vezetési kultúránkat jellemző folyamatos és tudatos a szervezetfejlesztéshez kiváló és hatékony eszköznek gondoljuk a CX-Ray megoldását. Mennyi idő és energia kellene, ahhoz, hogy egy ilyen átfogó képet kaphassunk a szervezetről, mint ezzel az eszközzel nagyon rövid idő alatt…”

Az eredmények kommunikálását úgy oldották meg, hogy a menedzsment és a középvezetők közvetlen hozzáférést kaptak az eszközhöz. A CX-Ray platformnak köszönhetően külön kiemelhették, elemezhették és továbbértékelhették a saját csapatukkal a vizuálisan is láthatóvá vált együttműködési rendszert. “Ezen felül a főbb megállapítások a vállalati évzáró, évindító rendezvényen  is megemlítésre kerültek.”

“Jó volt önmagában látni egy ilyen felvételt a szervezetről. Objektív, elfogulatlan, nem befolyásolható, kiszűri a sztereotípiákat, a szakmai vakságot. Ahogy azt várja az ember egy “röntgenfelvételtől.“

Mindenképpen tervezik megismételni a felmérést, az újabb megfelelő időpontot kell még eldönteni.

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com