A koronavírus okozta veszélyhelyzet során ingyenesen elérhetővé tettük Pulse felmérésünket,  aminek segítségével a csapat hangulata napi szinten mérhető. A Pulse segítségével használatával a jelentkező csapatok napi szinten adhattak visszajelzésthangulatukról vezetőiknek. A felmérés egyetlen, testreszabható kérdést tesz fel, amire a kitöltő egy 6 fokú skálával és szöveges üzenettel válaszolhat. Így a szervezeti hangulatingadozás nyomon követhető és könnyen lereagálható

A legnagyobb örömünkre rengetegen vettétek igénybe a felmérésünket, ami reméljük, hogy sokat segített az együttműködés és a motiváció megtartásában a home office alatt is. A Business Coach Kft. -vel közösen készítettünk egy riportot az elmúlt időszakban adott visszajelzésekről.


Ebben az időszakban összesen 253 csapat vette igénybe Pulse felmérésünket. Az ő statisztikai eredményeiket osztjuk meg Veletek, amelyeket a Business Coach Kft munkatársai segítségével értelmeztünk.

2020. márciusától június végéig összesen 253 csapat vette igénybe a Pulse eszközünket és 67.813 válasz érkezett.

A vezetők jellemzően napi egyszer küldték ki csapataiknak a felmérést, olyan kérdéseket használva, mint: Milyen ma a home office? vagy Mennyire vagy boldog ma?; Hogyan érzed ma magad? A válaszok átlaga márciusban volt a legalacsonyabb 4,29-es értékkel, a legrosszabb hangulatot a vészhelyzet kihirdetését követő héten (az év 12. hetében, március 16. és 22. közt) mértük 4,18-as átlaggal. Ezután az értékek áprilisi és májusi stagnálás (4,45) után pedig lassan emelkedni kezdtek.

Az adatokról fontos megemlíteni, hogy főként olyan csapatok válaszaiból tevődnek össze, akiket érintettek a korlátozások okozta változások, legtöbbjük életében hirtelen teljes otthoni munkavégzés vált szükségessé. Ezek a változások könnyen eredményezhetnek a munkavállalókban stresszt és bizonytalanságot. A vezetői jelenlét szerepe ilyenkor kiemelten fontos az izoláció érzésének csökentésében és a motiváció fenntartásában. Az aktív hallgatás és az empatikus menedzsment gyors reakciója a kollégái felmerülő problémáira hatékonyan csökkenti a stresszt, hárítja el a felmerülő problémákat és növeli a motivációt!

Ezen a fotón a szöveges válaszokból generált szófelhőt láthatjátok, ami a leggyakrabban használt szavakat és szókapcsolatokat jeleníti meg.

CX-Ray Kft.
Adatkezelési nyilvántartási szám:
NAIH_144063/2018

T: +36 30 390 0198
E: hello@cx-ray.com